Matasics József: Amikor elfogynak a fények

Amikor elfogynak a fények
Matasics József írása
Sokszor elgondolkozok rajta, hogy mi késztet, hogy hajnalok-hajnalán és esténként a sötét éjszakában, autómba ülve kimenjek szeretet folyómhoz, sokszor a poros, sáros úttalan utakon.  A válasz egyértelmű persze, a szépséges süllők miatt. És a horgászattal járó magányért, amit csak talán egy éjjeli Dunai pergetés adhat meg igazán.

A Duna Tolna megyei szakaszának vízállását nézve, kedvenc köveim közül az egyik jónak tűnik, az, amelyik már adott pár szebb süllőt. Az évek során nekem igazából a nagyon lassú pezsdülés vagy a hosszabb ideje stagnáló víz vált be a rablózásra. De a frontok előtti időszakot mindenképpen érdemes kihasználni, mert a hirtelen időjárás változás még jobban meghozza a süllők étvágyát. Ha a pergetés közben beesik egy-egy harcsa, azon se csodálkozzunk.

A folyó felé tartva, a hosszú keselyűsi úton érzem az út melletti napraforgó táblák és a töltésen frissen kaszált fű illatát. Megállok, nyugalom van. Csak a szúnyogok hallatják, és sajnos éreztetik is magukat, milliárdan lehetnek soha nem késnek, el tudnák képzelni pár szúnyogmentes horgászatot. A távolban fényjáték, halk morajlás, valahol vihar van, remélem, nem jön erre. Összeszedem a cuccomat ami kell, fejlámpa, hátizsák és persze a bot. Kb. 1 km-es ártéri erdőben való gyaloglás után, még nem érek ki az erdőből, de már látni vélem az éjjeli Dunát és a ruganyt, ami hosszan benyúlik a folyóba és megtöri annak rohanó, monoton folyását.

 
Hajnali fényben pompázvaHajnali fényben pompázva

Mialatt a kövön próbálok csendben lopózni, azon gondolkodom, hogy a rugany melyik részén kezdjem meg a vadászatot. Döntők. Szokás szerint megint az alsó részen, a csendesebb limányos visszaforgós résznél kezdek. A 20-50 g-os, 2,7-es botom bevetésre készre szerelem, majd felcsatolom a törtcsőrű fatty-fattymat, amely már sok szép halat adott és egy hosszú dobással indítok. A kb. 15-dik dobás után leülők egy pillanatra gondolkodni, most nem álltak fel a süllők erre a kőre, vajon hol lehetnek? Talán a rugany mélyebb részén ólálkodhatnak? Gyerünk a spiccre talán ott vannak. Döntésem jónak bizonyult, kb a 4-dik dobásra, egy 2-es süllő. Kiszabadítom a horgot, én sem merítőt, sem grippet nem használok a hal kiemelésre, mindig kézzel veszem ki a halat, a tarkójánál megfogva, ügyelve a borotvaéles kopoltyú lemezekre, majd útjára engedem. Folytatom tovább a horgászatot, de több jelentkező nem akadt. Nemcsak ruganyokról és ruganyvégekről pergetek, hanem ha lehetőség van rá, próbálkozok a partvédő kövezéseken is. Ezeket a részeket mindig először nappal derítem fel és lehetőleg hullámzás mentes, sima víztükörnél. Hogy miért? Mert így könnyebben meglátom a víztükrön, ezt a víz egyenletlen folyása elárulja még az avatatlan szemnek is, hogy hol van tőrés, egyenletlenség, esetleg akadó, nagyobb kövek vagy akár víz alatti kövezések a mederben. A legideálisabb az, ha a partvédő kövezés egy hosszú medertöréssel párosul és a parton, vízállás szempontjából akkor a legideálisabb, mikor a part legközelebb van a töréshez. A parton lehetőleg legyenek vízfölé hajló fák. Ennek egyszerű a magyarázata, ahol apró bogarak vannak ott folyamatosan jelen van a küsz és más apró fehér hal is, ezt csendes nyugodt időben látni is hogy a vízbe eső apró bogarakat a küszök rögtön elkapják  és ezek a részek éjszaka is megtartják az apró halat, ezért egy igazi svédasztal a süllőknek. Ezek a folyóparti részek rendszerint mindig adnak süllőt. Ezeken a szakaszokon mindig párhuzamosan dobok a parttal és párhuzamosan is vezetem a wobblert, időnként a meder részt megdobom. Visszatérve egy kicsit a kőruganyokhoz ezekből van olyan fajta is, ami egy kicsit meredekebb szögben áll a folyás irányra. Ezeknek a déli (lenti) részén elég húzós víz folyik visszafelé a meder irányában is, érdemes átdobálni, ezeken a részeken is kitűnően lehet vezetgetni a wobblert és a víz is oxigéndúsabb, ezért ide is beállnak az apró halak és természetesen rá a ragadozók.  De sokszor ezt elárulják már, a rablások hangjai vagy egy pár sejtelmes burvány is, ami esetleg felszíni alatt rablásra utalhat. Viszont napközben ezek a csukák egyik kedvenc tartózkodási helyei. Vannak még a jól ismert klasszikus T kövezések ezeknek a meder felőli húzós víz melletti részét horgászom meg, a lenti eliszaposodott része alkalmatlan a pergetésre.

Ha a kövön nincs érdeklődő a wobbleremmel át szoktam menni a rugany mögött lévő homokpadra, annak is a medertörés  felöli részére. Itt ismételten mélyre törő wobblerrel szoktam kezdeni a pergetést, majd fokozatosan váltok egyre fentebb járó wobblerre. Majd a késő éjszaka folyamán a homokpad sekélyebb részeit is átdobálom, ezeket a részeket is, a felszín közelében járó wobblerekkel szoktam  átpergetni a sekély víz miatt. Az ilyen homokpados részeken szinte hangtalanul lehet közlekedni. Néha meglepő, hogy milyen kis vízbe is kimerészkednek a süllők. Na akkor vissza a horgász kalandhoz.

Lassan világosodik. Közben azon gondolkodom, kell ezen a kövön lenni szebb süllőnek is. Ezen gondolkodásomban hirtelen egy rablás rázott fel. Egyre jobban erősödnek a hajnali fények, már a balinok reggeliznek. Dobok még egy párat, hátha lesz még egy kora reggeli süllő. A süllőből csak egy 1,5-es balin lett, annak támadt étvágya a színes apportfámra. Mivel már teljesen kivilágosodott összepakoltam és elindultam haza.

Hogy mennyire is fontos tényező a vízállása? Erre íme egy szép éjszaka eredménye. Már vagy két napja nem horgásztam, de egy örökké valóságnak tűnt. Este elvégeztem itthon a munkámat, és egy szebb éjszaka reményében autóba ültem és elindultam horgászni. Úgy 11 óra lehetet, holdtalan csendes éjszaka ígérkezett, számomra eddig ezek voltak az ideális körülmények. De most sajnos a rugany körül is már-már kísérteties csend volt, rablásnak nyoma se. Bár az utóbbi években már elmaradnak a látványos igazi terítős rablások hajnalonként és esténként. Csak pár apró vízgyűrű jelzi a kishalak jelenlétét, ami nem egy utolsó szempont egy pergető számára.

Megint beegyensúlyoztam a köveken, ez sokszor felér egy művészettel, hogy szinte hangtalanul macska módjára közlekedjem. Mikor nem látok és nem hallok a felszínen rablásokat, akkor mindig egy mélyre törő wobblerrel kezdek pergetni, mert szerintem a süllők mélyebb vízrétegekben vadásznak. Majd ha ezzel a típusú wobblerrel sem érek el kapást, akkor jöhet a már jól bevált kedvenc törtcsőrű típusom a fatty-fattym, amivel a víz felső és középső régióját tudom átfésülni. Nekem igazából  süllő pergetésre gyenge holdnál a szürkés-ezüstös, esetleg kékes  mindenképpen fehér hasú; holdtalan de még csillagos éjszakán a fluor narancsos sárgás, a teljesen sötét; felhős éjszakákon a tiszta fehér vagy fluor sárga, közkedvelt nevén SFC szín; erősebb, erősebb holdfényes (bár ilyenkor ritkábban megyek ki)  éjszakákon inkább a sötétebb, tompább színek jöttek be. A témához hozzátartozik, mivel hogy csak fonott zsinórral pergetek, végszereléknek hosszú szárú NOTAK-NO-t használok, ez lehetővé teszi, a wobbler csomómentes rögzítését és csekély súlya miatt nem butitja le a wobbler mozgását, valamint bármikor gyors wobbler cserét tesz lehetővé. Itt arra kell ügyelni, hogy mikor a zsinórt a NOTAK szárára tekerem, azt egymás mellé és ne egymásra tekerjem rá.

Először a langó és a húzós víz határához dobtam. Második dobásomat a kővel párhuzamosan a meder felé hajítottam. Elindítottam a wobblert, szép lassú tekeréssel, néha-néha kőlábhoz koppant a wobblerem, nem gond, hiszen a lapka törhetetlen. Megállítottam, picit megugrasztottam, majd újból elindítottam a fattymat. Majd ismét megállítottam és mikor meg akartam újra ugrasztani a wobblert nem sikerült, elnehezült élettel telt meg a bot a kezemben. Kapásom van!! Tudatosult bennem, rögtön bevágtam. A fék nyekkent egyet, majd finom ciripelő hangon muzsikálni kezdett nekem. Na ez az a legfőbb érzés, amit egy horgász szeret érezni igazán, szinte leírhatatlan érzés. Na vissza a jelenbe, a hal kirohant a limányosba, majd megindult a meder felé, ott megtorpant és tett egy kört, a botot magasra emeltem már ilyenkor megszokásból, hogy a zsinór még véletlenül se érjen kőhöz és kagylóhoz. Kicsit szorítottam a féken, majd éreztem, hogy a halnak alább hagy a lendülete, éreztem, hogy szépeket ráz a fejével. Szépen lassan elkezdtem visszaterelgetni felém, lépésről-lépésre bár ez a 0,26-os fonottal ez nem nagy feladat. Előtte még leírt két kört, rázott még párat a fejével süllőszokás szerint, majd megszelídülve elfeküdt a lábam előtt. A lámpát bekapcsoltam, de csak szigorúan a piros fényt. A mindenit, ez egy gyönyörű süllő! Majd kiszabadítottam a horgot és fél kézzel előkészítettem a fényképezőt önkioldósra, a jól megszokott helyemen, a rugany partfelőli részén, jóval beljebb a víztől, hogy a vaku ne zavarja meg a vizet. Biztonság kedvéért 2-3 képet készítettem. Majd még egyszer utoljára megnézem a szépséget, úgy 4 körülire saccolom. Majd még egy pillantás rá és útjára engedem.

 
Viszlát 8 kg múlva!

Mert miért engedem vissza a megfogott halat??? Mert magában az az érzés, hogy az ilyen halat visszaengedted, ami tovább él és szaporodik, ez az érzés szinte vetekszik a megfogás élményével. Én manapság halat csak a fényképezőmben hozok haza. Mert ugye bár a halnak a vízben a helye. Leülők, fújok egyet- kettőt összeszedem  magam és a holmit is. Megnézem a fattymat, minden rendbe vele.

 
Kép 7630Kedvenc Fatty-fattym

A wobblertől való méteres zsinór részt megnézem, hogy nem e sérült. Várok, hogy megnyugodjon a víz. Közben gyönyörködöm, hogy a kis örvényekben egymással milyen keringőt járnak, és partot érve elhalnak, majd egy másik helyen újak születnek és kezdenek egymással újabb táncba. Na de vissza a valóságba. Kibotorkálok a spiccre és dobom az elsőt. Semmi. Úgy a 10-12-dik dobásnál lehetem, amikor éreztem, hogy megütötte a wobblert az a bizonyos valami, ami ebben az esetben ismét süllő lehetett. Na akkor alkalmazzuk a másik technikámat. Dobok egy jó hosszút, és miután rásimult a fattym a víztükörre, rögtön tekerek 4-5-t. Majd megtartom egy helyben a wobblert a sodrásba és csak  30-40 cm húzok, majd visszaengedem. Ezt eljátszom 2-3 alkalommal, majd magam felé húzom egy picit a fattyt. Már-már a kőlábnál járok, amikor egy agresszív ütést és elnehezedést érzek. Azonnal bevágok, erre a süllő egy fél kört leírva megindul felém, hirtelen alig tudom tartani a tempót, majd mikor utolérem a halat rögtön picit húzok a féken, majd szépen, lassan magam felé pumpálom a halat. Fejlámpát kapcsolok, mielőtt nyúlnák a halért, elkezd a lábam előtt küzdeni az életéért. Sajnos ez a rövid fárasztás eredménye. Bár szegénynek nem kéne küzdenie, ha tudná előre, hogy fénykép után rögtön engedem vissza éltető elemébe. Pár fejrázás után megnyugszik, megfogom, majd megszabadítom a rabul ejtő 3-as horogtól. Szerencsém van, még talán pár fejrázás és lemarad a wobblerről. Nagyon vékonyan akadt. Egy gyors fényképezés, egy utolsó pillantás a fejlámpánál, majd útjára engedem a kb. bő 3 kilós süllőt.

 
Kép 7540Fogd meg és engedd el!

Pirkad, a távolból halk kutyaugatás töri meg a csendet, és néha egy gém rekedt, koránt se mondható szép hangon kiált bele a vörös égbe.  A kombájnok halk zúgása jelzi, hogy eltelt a félév. Lassan nap első sugarai vörösre festik a túlpart faágait és pár kósza felhőt. Az erdőből halk neszek, már ébredezik a madárvilág is.  Ismét repül a fatty-fatty, de most már a ráfolyási oldalon. Itt oldal irányba dobom el az apportfát, közvetlenül a kőláb mellé, ügyelve, hogy a víz ne nyomja a kövezésre a csalim. Ezen az oldalon is szoktak tanyázni csukák, de úgy látszik most nincsenek itt vagy még nagyon korai vagyok. De ezen az oldalon se akadt több érdeklődő. Erősödnek a nappali fények és a balinok lassan átveszik a süllőktől a terepet, bár már történt olyan, hogy javában ettek a balinok, közéjük dobva kései kis süllőt fogtam. Ez most nem így történt. Két szebb villám keszeggel zárom a reggelt, szedelőzködők, körbe nézve nem e hagyok itt valamit, majd az ártéri erdőn kifelé gyalogolva már a következő horgászatra gondolok.

 
Kép 5934Egy gyönyörűséges homokpadi